hallgasd halkan halk kant...

A hétvégén és az azt megelőző pár napban nagy dózisban kapott a szervezetem a rokonokból... Már-már túladagolásról is beszélhetünk... Mindennek az oka a nagybátyámon utóbbi időben eluralkodó családfa-, őskutatási szenvedély... Elhatározta, hogy elmegyünk és felkeressük a nagyanyám felmenőit Szlovákiában egy kis faluban, Szomolnokhután...
Eléggé borzasztóan indult a dolog, főként, hogy másfél óra alvás után ültem autóba... Szóval mintha egy klímaxos nőt akarnának megerőszakolni... Mentünk, mendegéltünk... Aztán hogyhogy nem szlovák nyelvűvé váltak a helységnévtáblák... De ezzel egyidőben megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy vajon valami véletlen csoda folytán nem Indiában kötöttünk -e ki... Egy idő után holdkóros fejemmel  szomorúan nyugtáztam, hogy itt bizony akkora a fehér ember populációja, mint a hasonló színű hollóé...Elképesztő a szegénység, Románia ehhez képest egy kisebb paradicsom... A siralmas állapotban tengődő lakosságot, és a foltokban előforduló aszfaltot mindenesetre hamarosan erősen elkezdte kompenzálni a gyönyörű táj... Minél magasabbra jutottunk a csudálatos fenyvesekben, annál szebb és takarosabb falvacskákba botlottunk... Az "alpesi" terep láttán megnyugodtam... Lehet mégiscsak Európában van Szlovákia...???:)
Megérkeztünk... Először is egy 82 éves öreg nénit látogattunk meg, aki nagyanyám unakatestvére... Szegény kicsit megijedhetett, hogy vagy 15 vadidegen ember letámadja egyszerre...Persze előre meg volt beszélve a találka... Nagyon elérzékenyült...Elég rég megszűnt a kapcsolat az ottaniakkal... Valamikor '75-ben került sor ilyesmi találkozásra utoljára... A kedves rokon csak németül tudott, és hát ilyen nyelven folyt a faggatózás, és a nosztalgia... Ja azt nem is mondtam, hogy anno ezen a környéken 50%-ban német volt a lakosság, és hát a mi őseink is azok voltak... Nagyanyám szülei az első világháborúban menekültek a mai Magyarország területére(akkor még az is az volt...). A három tesója még kint született, de ő már itt Miskolcon '19-ben...  A lényeg az, hogy bolond nagybátyámék Kőrösi Csoma Sándort megszégyenítő igyekezettel jegyzetelték a felmenőket, ill a leszármazottakat...
A következő program a helyi temető látogatása volt. Kicsit egy varázslatos időutazásnak tűnt a dolog, mert rengeteg sírkőn 1700-as, 1800-as évek díszelegtek... Aztán ahogy elkezdtünk mászkálni a sírok között azt hiszem valami "forróság" öntött el... Mondhatni hemzsegtek az "Edelin" vezetéknevűek... Ja hát ez volt a dédnagyanyám leánykori neve, és hát annak a bizonyos fészeknek a tagjaié, amiből kikeltek a távoli rokonaink... Kis túlzással ez a falu az őseim belterjes közössége volt...:) Lehet ezért lettem ilyen aberrált.../megjegyzés:volt egy pár a családban...:)/
A nagy-nagy megbizseregtető élmény után elmentünk egy házhoz, ahol nagyanyóm bátyja született. Kijött egy néni, és miután elmondtuk, hogy kik vagyunk, eligazított minket egy még jelenleg is a faluban élő rokonhoz... Újabb szívet melengető találkozás, újabb családfakiegészítések...:)
Befejezvén a mi kis privát "páneurópai piknikünket" estefelé "jóllakottan" beszálltunk az ótókba és bár kissé fáradtan, de mint egy kincskereső, aki megtalálta az áhított tárgyat, hazaindultunk...
Summa Summarum... Az erőltetett induláshoz képest nagyon sok pozitív tartalommal telt meg a napunk... Lehet érdemes volt kicsit összerángatni a sokszor széthúzó, elhidegülő családomnak ezt a részét... Jól esett. És a lényeg: a családfánk is roskadozik a gyümölcsöktől...:)

A szlováknémetmagyar(nem angol) beteg...:P